Január végén a magyar kultúra napja alkalmából izgalmas vetélkedőt szerveztünk a felsősök számára, amely során csapatokban mérhették össze tudásukat. A tanulók osztályonként 5 fős csapatokban vetélkedtek, játékos feladatok megoldásával. A verseny során időre kellett kirakniuk egy-egy magyar kultúrával kapcsolatos puzzle-t, valamint totót és tesztfeladatokat oldottak meg. Akik figyelmesek voltak, segítséget kaphattak a folyosókon elhelyezett információs plakátokról, képekről.

A diákok kiválóan teljesítettek, és lelkesedésükkel, kreativitásukkal bizonyították, hogy a vetélkedő nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt, hiszen a résztvevők új ismeretekkel gazdagodhattak és megerősíthették csapatszellemüket. A vetélkedő célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a magyar kultúra értékeivel, fejlesszék szókincsüket, olvasási és írási készségeiket, valamint felébresszék kíváncsiságukat a magyar hagyományok iránt. A feladatokat személyre szabottan, korosztályhoz és érdeklődésükhöz igazítva állítottam össze.

A kisebbek számára egyszerűbb színezős, párosító feladatokat, valamint szókeresőt készítettem, illetve rajzolhattak is az adott témához. Az esemény végén minden résztvevő apró jutalmat kapott, ezzel is elismerve erőfeszítéseiket és lelkes részvételüket. A gyerekek rajzait az iskola aulájában állítottuk ki. Az izgalmas vetélkedő nemcsak tudást adott, hanem felejthetetlen élményeket is nyújtott a diákok számára.

Fazekas Rita pedagógus

A magyar kultúra napja 2025.01.28. – Galéria megnyitása

Kategóriák: Homrogd Iskola