Szavalóverseny 2025 március

Március végén rendeztük meg iskolánkban az immár hagyományosnak mondható iskolai szavalóversenyünket. A versek témája ebben az évben a természet volt. Rengeteg szép verset tanultak meg a tanulók, a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt. Az eredmények következőképpen alakultak. alsó tagozat: 1-2. osztály: 1.helyezett: Siroki Áron (2.a) 2.helyezett: Lakatos Kristóf Alex (2.a); Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A víz világnapja a selyebi iskolában

Minden év március 22-én a víz világnapjára emlékezzünk. A víz az élet nélkülözhetetlen része, egyik legdrágább természeti kincsünk, melynek tartalékai végesek. Így fontos a gyerekek figyelmének is felhívása ivóvizünk védelmére. Hisz saját felelősségünk a környezetünk védelme.  Március 21-én a Szent Gergely Általános Iskola 3. osztályos diákjaival technika és napközis foglalkozás Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Egészséghét a selyebi óvodában

Egészség hetet tartottunk óvodánkban. Március 10- 14-e között. A szülők hozzájárulásával -köszönjük-gyümölcs és zöldségtálakat készítettünk a gyermekekkel közösen, amit együtt fogyasztottunk el. Megbeszéltük az egészséges élet kritériumait , a vitaminok , mozgás, a fogmosás, a tisztálkodás fontosságát életünkben. A gyermekek sok gyümölcs, zöldség nevével, ízével, formájával, színével ismerkedtek meg, ami Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Víz világnapja az óvodában

Óvodánkban, mint Zöld-óvoda, kiemelten fontosnak tartjuk a fenntarthatóságra nevelést és a természet szeretetére való ösztönzést. A Víz Világnapját ennek szellemében ünnepeltük, ahol játékos tevékenységeken keresztül ismertük meg a víz fontosságát, és azt hogy ez Isten értékes ajándéka számunkra.A napot egy mesével kezdtük, amelyben Jocó és Éva vízcsepp kalandjain keresztül ismerkedtünk Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Március 15-ei megemlékezés a selyebi iskolában

Március idusa a tavasz érkezésének, a természet ébredésének időszaka.  1848 márciusa a nemzeti öntudat, szabadságszeretet, önállóságra való törekvés fellángolásának ideje volt. Ezen a napon a bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. A Pilvax-kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy érvényt Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Március 15-ei megemlékezés a selyebi óvodában

Ezen a héten az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepére készültünk. Minden tevékenységünket áthatotta a készülődés. Verseket, énekeket tanultunk, gyakoroltunk. Majd piros, fehér, zöld nemzeti színű zászlókat, kokárdákat festettek a gyerekek mindhárom csoportban. A Méhecske és Pillangó csoport gyer4mekeivel, akik nagycsoportosok, részt vettünk az iskolások színvonalas műsorán. Továbbá méltóan megemlékeztünk mindhárom Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Március 15-ei megemlékezés az óvodában

„Nemzetiszín kokárdával ünnepelünk e napon…” Március 15-ei megemlékezés az óvodában Március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc emléknapja, különleges jelentőséggel bír a magyar történelemben. Ez a nap nem csupán a múlt eseményeiről való megemlékezést jelenti, hanem lehetőséget ad arra is, hogy már az óvodás gyermekek is megismerkedjenek hazájuk történetével, értékeivel Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Legfontosabb kincs az egészség! Egészséghét

Az egészséghét során arra törekedtünk, hogy a gyerekek játékos módon sajátíthassák el, hogyan kell ügyelniük az egészségükre, miért szükséges a testük ápolása, a helyes  táplálkozás, a megfelelő mozgás. Mindennapra, izgalmas, érdeklődést keltő programokat szerveztünk. A gyermekeket megismertettük az egészséges, vitaminban gazdag gyümölcsökkel. Hétfő:/mese- vers/ Vers: Makk Marci jó tanácsai  Nyisd Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Nőnap

A Barátság-házas Fiúk köszöntötték tanáraikat és iskolánk dolgozóit, saját készítésű virágokkal. Olajosné Csorba Renáta;Fazekas Rita Nőnap – Galéria megnyitása

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A Görögkatolikusok évszázados öröksége kiállítás

“Láttuk az igazi világosságot. Megtaláltuk az igaz hitet.”/Aranyszájú Szent János Liturgiájából/Február végén a Barátság-házas tanulókkal megtekintettük A Görögkatolikusok évszázados öröksége című tárlatot a Herman Ottó Múzeumban. A kiállítás nagyon sokrétű: interaktív felületen is tájékozódhatunk, térképek segítenek megismerni az egyházmegyéket, kisfilmek, fotók mutatják be a fontos egyházi eseményeket, szemèlyeket. A termek Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta