Karácsonyi műsor 2024 – Selyeb

Szent Gergely Tagiskolánkban december 20-án került sor a karácsonyi műsorunk előadására, melyre a 4. osztályos tanítványaim nagy szeretettel készültek. Várakozással telve készültek erre a napra, hiszen meghívták a szüleiket, továbbá polgármester urat, a képviselő testület tagjait és a Máltai Szeretetszolgálat Selyebi Jelenlétpont dolgozóit.  Tanítványaim nagyon szeretik a karácsony ünnepét. Négy Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mikulás műsor – Selyeb

A Szent Gergely Tagiskolában 2024.december 7-én került megrendezésre az esemény. Délelőtt hívogató, közös éneklésünkre megérkezett hozzánk is a várva-várt Mikulás és segítője, akik érdeklődve figyelték, hogyan köszöntjük őket iskolánkban.  Az 1.osztállyal két héten keresztül készültünk arra ,hogy méltó módon tudjunk megünnepelni e jeles napot. A műsort az osztály lány tanulói Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A három isteni erény – Szavalóverseny

A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola 2024. november 22-én, a három isteni erény témájával, szavalóversenyt hirdetett. A 3.b osztályból Horváth Alexandra Alícia képviselte iskolánkat. Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga szeretetből című versével a II. helyezést érte el. Nagyon büszkék vagyunk rá és szívből gratulálunk eredményességéhez! Tóthné Simon Barbara felkészítő tanító

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

„Nyelvében él a nemzet”

Minden évben, november 13- án ünnepeljük a magyar nyelv napját. Ezen a napon fogadták el 1844-ben a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi 2. törvény cikkét, amely értelmében az országgyűlés hivatalos nyelve a magyar lett. Ebből az alkalomból a 3.b osztály tanulóival készítettem ünnepi műsort. Előadásunkban a magyar nyelv Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Szent Márton napi ünnepség a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola Tagóvodájában

„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én…” Szent Márton napi ünnepség a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola Tagóvodájában Idén Óvodánkban november 15-én tartottuk a Szent Márton napi ünnepséget, melyen két óvodából – a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda Tagóvodájának Selyebi Telephely óvodájából és az Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az ősz kincsei

Foglalkozásunk időpontja 2024. október 15-e volt. Előző hetekben megtapasztaltuk a természet változásait, megismerkedtünk az ősz jellegzetességeivel, az időjárás sajátosságaival, mindezek emberekre, állatokra és növényekre gyakorolt hatásaival. Nagy lelkesedést váltott ki a gyűjtőmunka. Az összegyűjtött terméseket felhasználtuk. Barkácsolás közben matematikai tapasztalatokat szereztünk (számosság, kisebb-nagyobb, több-kevesebb, rész-egész). Ennek eredményeképpen, az őszi természetsarkunk Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Szépíró verseny – Selyeb

Szépíró háziverseny Selyeben Iskolánkban november 8-án “Betűvető”címmel szépíró versenyt rendeztünk. Az előző héten meghirdetett eseményre minden osztályból szép számmal akadt jelentkező, a tanulók  szerették volna megmutatni tehetségüket az írás területén. Az 1-4 évfolyamon összesen  54 fő vett részt az eseményen. A verseny tematikája  Szent Márton ünnepnapja  köré épült. A 4.osztályosok Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Oltalmad alá futunk…

„Oltalmad alá futunk Istennek Szent Szülője…” Az október az Istenszülő Szűz Mária oltalmának hónapja. Faliújságunkon is látható, ahogy Égi Édesanyánk palástja alá gyűjti azokat, akik hozzá menekülnek, hozzá imádkoznak. A Rózsafűzér Királynéjának hónapja is. Iskolánk tanulóival hetente kétszer is imádkoztuk a tanítási órák előtt a rózsafűzért. Az iskolarádión keresztül pedig Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Október 17 – Színházlátogatás

Színházlátogatás Miskolcon 2024. október 17- én a 2. b osztályos tanulók színházlátogatáson vettek részt. A Lúdas Matyi című zenés mesejátékot tekinthették meg a miskolci Kamaraszínházban. Külön öröm volt számomra, hogy teljes létszámmal vettünk részt ezen a kulturális programon. Nagy élmény volt számikra a színházi előadás, a Hősök terén tett séta, Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Szeptember 27. Sportdélután

2024. szeptember 27. – én sportdélutánt tartottunk iskolánkban. Ezekkel a versenyekkel szeretnénk hagyományt teremteni iskolánkban, hogy a gyerekek összemérhessék erejüket, gyorsaságukat és ügyességüket minden évben legalább kétszer, év elején és végén.  A tanulók részéről érdeklődés és igény is van a versenyek megszervezéséhez, hiszen a legjobban teljesítő tanulók nevei és eredményei Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta