Pályaorientációs napunkra Bogár Jánost, Magyarország egyik legeredményesebb ultramaratoni futóját hívtuk meg. Iskolánk tanulói két csoportban (1-3. osztály majd 4-5. osztály) ismerkedhettek meg megyénk neves sportolójával. Kezdésként a Bogár Jánossal készült interjút néztük meg, majd rövid bemutató után rögtönzött beszélgetés keretében ismerkedhettünk meg sportolói pályájának kezdetével, s főbb eredményeivel.  Elmesélte hogyan, kiknek a segítségével készül versenyeire, s megtudtuk, hogy eddig sikerült nagyobb sportsérülés nélkül versenyeznie. Megtudhattuk, mit is jelent a Szupermaraton, 24 órás futás, 100 km-es futás. Eddigi pályafutása alatt kb 450 kupát, 1500 érmet sikerült szereznie. Eddigi versenyein 1500 km körüli távot futott le, s ha az edzések távjait is hozzáadjuk, akkor közelíti az 500 000 km-t. Elárulta, hogy egy futócipő 2 hónapot bír csak ki ilyen igénybevétel mellett.

Hitvallása: sportolni a sport szeretete miatt, magunkért kell. Életünkkel mutassunk példát a jövő nemzedékének.

Célja még sok versenyen részt venni, érmei és kupái számát gyarapítani.

Főbb eredményei:

1991 a legendás Spartathlonon első helyezés.

1994- Európa-bajnoki győzelem 24 órás futásban.

1992 és 1994-1998 Bécs-Pozsony Budapest Szupermaraton.

2021 ismét célba ért a Spartathlonon.

Juhász Béla

Pályaorientációs nap az iskolában – Galéria megnyitása

Kategóriák: Homrogd Iskola