Iskolánk névadójának Nazianzi „Hittudós” Szent Gergely halálának évfordulójáról január 25-én (vagy a hozzá közelebb eső tanítási napon) minden évben nagy tisztelettel megemlékezünk. Tesszük ezt Biblia dramatizáló találkozóval, melyet immáron 14. alkalommal rendeztünk meg. Ezekre az alkalmakra nagy szeretettel hívjuk és várjuk Atanáz püspök atyát, az egyházmegye képviselőit, a meghívott vendégeket, a környező görögkatolikus általános iskolák és óvodák gyermekeit és felkészítő pedagógusait. Ebben a tanévben az anyaintézményünk és tagintézményeink óvodásai és iskolásai mellet a múcsonyi Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola tanulói is színesítették ezt az ünnepet.
Rendezvényünk kezdő akkordjaként két negyedik osztályos tanulónk Nazianzi Hittudós Szent Gergely életrajzának fontosabb állomásait és néhány meghatározó gondolatát ismertették a jelenlévő vendégekkel. Amelyet Juhászné Drabik Tünde tanárnő vezetésével a zeneiskolások színvonalas műsora követett, majd a negyedik osztályosok énekkara következezett, akik négy dalt énekeltek el Kondás András atya vezetésével.
Ezt követően ma már felső tagozatos volt diákjaink előadásában a Biblia olvasás fontosságáról hallgathattunk meg két verset. A homrogdi anyaintézmény tanulásban akadályozott és segítségre szoruló diákjai előadásában Szent Panteleimon életével és szentté válásával ismerkedhettünk meg.
Rövid szünet után a homrogdi óvodások a Csodálatos kenyérszaporítás történetét elevenítették meg számunkra. A selyebi óvodásaink Dávid és Góliát történetével örvendeztettek meg minket, mellyel a történet komolysága mellett nagyon sok örömteli és vidám percet szereztek az egybegyűlteknek. A homrogdi iskolások a tizenkét éves Jézus gyermekkorát dramatizálták. A Múcsonyból érkezett Szent Péter Általános Iskola tanulói pedig Szent Péter meghívását elevenítették meg.
Intézményünk a Szent Gergely Tagiskola negyedik osztályos tanulói a Mennybemenetel ünnepének történéseit vitték színpadra. Immáron ez a tizennegyedik bibliai történet, melynek forgatókönyvét igyekszem úgy megírni, hogy a gyermekek könnyebben befogadhassák, azonosuljanak vele. Hiszem és vallom, hogy a gyermekekkel könnyebb megismertetni és megértetni a Szentírásban olvasottakat, ha maguk is részesévé válnak a történetnek.
Negyedikeseimmel ebben az éveben dolgoztunk együtt utoljára a Szent Gergely napi készületben, kéréseiket és véleményüket elfogadva a darabunkat a már előző évben megtanult és görög nyelven elénekelt Christos Anesti húsvéti tropárral kezdtük. A darab közben a megadott szituációs pontokon a mennybemeneteli tropárt és magasztalást énekelték el a gyerekek, majd a darabot szláv nyelven énekelt „Gospodi Isuse Christe” Jézus imával fejeztük be, melyet összességében 6x énekeltek el a gyerekek, egy gondosan felépített forgatókönyv szerint.
Valószínűleg az elfogultság szól belőlem, de mérhetetlenül büszke vagyok a tanítványaimra.
A történetek megtekintése után közösen átvonultunk a templomba, ahol elimádkoztuk a III. imaórát, majd püspök atya az áldást követően kiosztotta a gyermekeknek az ajándékokat, a gyermekek pedig az intézmény részéről megajándékozták a meghívott vendégeket. Ezt követően egy finom ebéddel zártuk a találkozót.
Szeretném megköszönni minden gyermeknek és felkészítő pedagógusnak és pedagógiai munkát segítő résztvevőnek, a kollégáknak a készületet és minden egyéb segítséget. Továbbá köszönet illeti Juhászné Drabik Tünde tanárnőt a zeneiskolás gyermekek felkészítéséért, valamint Kondás András atyát a lelkes énekkarvezetésért.
Bízom benne, hogy minden résztvevő és vendég olyan szeretettel emlékezik erre a napra, mint ahogy mi őrizzük őket imáinkban és a szívünkben!
Pipoly-Soltész Beáta
Szent Gergely Tagiskola felkészítő pedagógusa