Óvodánkban, mint Zöld-óvoda, kiemelten fontosnak tartjuk a fenntarthatóságra nevelést és a természet szeretetére való ösztönzést. A Víz Világnapját ennek szellemében ünnepeltük, ahol játékos tevékenységeken keresztül ismertük meg a víz fontosságát, és azt hogy ez Isten értékes ajándéka számunkra.
A napot egy mesével kezdtük, amelyben Jocó és Éva vízcsepp kalandjain keresztül ismerkedtünk meg a víz körforgásával. A gyerekek megtudhatták, hogyan párolog el a víz, majd felhővé válik, esőként hull vissza a földre, és hogyan jut el tavakba, folyókba, tengerekbe, milyen folyamatokon megy át a víztisztítás során.
A gyerekek négy állomáson keresztül fedezhették fel a víz különböző tulajdonságait és szerepét:
- Vizes ügyességi feladatok
- Pingponglabda-fújás vizes poharakba: a gyerekek kipróbálták, hogyan lehet levegővel mozgatni a vízen lebegő labdákat.
- Vízmérés fecskendővel: játékosan megtapasztalták a víz mennyiségének mérését és áramlását.
- Hajóvezetés: apró hajókat terelgettek a víz felszínén, ezzel felfedezve a víz mozgását.
- Mozgásos akadálypálya
- A gyermekeknek egy vizes tematikájú akadálypályán kellett ügyesen végig haladniuk, miközben játékos feladatokat oldottak meg.
- Kavicsfestés és a víz tisztasága
- A gyerekek vízben élő állatokat festettek kavicsokra, és beszélgettünk arról, hogy miért fontos tisztán tartani a vizeinket.
- Izgalmas vízi kísérletek
- Színes buborékfújás: a gyerekek megfigyelhették, hogyan változik a víz halmazállapota.
- Szappan és bors kísérlete: megmutattuk, miért fontos a szappanos kézmosás – amikor szappant érintünk a vízen úszó borsszemekhez, azok hirtelen szétúsznak, ahogyan a szennyeződés is eltávolodik a kezünkről.
- Jézus megváltotta a világot: egy kísérleten keresztül szemléltettük, hogyan vette el Jézus a bűneinket. Egy vízzel telt tányérba állítottunk egy égő gyertyát, majd ráhelyeztünk egy befőttesüveget. A gyertya lassan elaludt, és a víz beszívódott az üveg alá – ez szimbolizálta, hogy Jézus önmagát adta értünk, hogy megtisztítson minket.
A gyerekek nagy örömmel és érdeklődéssel vettek részt a programokon. A játékos felfedezések során megtanulták, hogy a víz nemcsak életünk alapvető része, hanem egy olyan kincs is, amelyet védenünk kell. Arra is ráébredtek, hogy Isten ajándékként adta nekünk a vizet, és felelősségünk, hogy tisztán és fenntartható módon használjuk.
2025.március 20. Kópé Martina
2. éves óvodapedagógushallgató