Máriapócsi osztálykirándulás

Iskolánkban hagyomány, hogy osztályaink a 8 év általános iskolai tanulmányaik során eljussanak Máriapócsra. Az idén a két hetedik osztály és a 6.a vett részt ezen a kiránduláson.

Három tanuló előzetesen kisbeszámolót vállalt a nevezetességekről, amiket meglátogattunk.

Első úti célunk természetesen a Máriapócsi Kegytemplom volt, ahol Kondás András atya parakliszt imádkozott. Ezután Mosolygó Péter atya élvezetes beszámolóját hallgattuk meg a templom történetéről. Sok csodás történetet tudtak meg, amiről a későbbiek során is beszélgettek a gyerekek.

Következő megálló Nyíregyházán, a Papnevelő Intézet volt, ahol kispapok meséltek arról, milyen út vezetett ahhoz, hogy meghallják Isten hívó szavát, s további életüket is neki szenteljék. Egy roma származású kispap, Lakatos Zsolt saját életével mutatott példát arra, hogy bármilyen körülmények közül el lehet ide jutni, ha igazán van kitartása, akaratereje az embernek. Ismerősre is találtunk, hiszen Pipoly Patrik is itt tanul, aki selyebi származású. Őt jól ismerjük, hiszen iskolánk tanulója volt, s Bea tanárnő kisebbik fia.

Ezután Tarcalra mentünk, ahol az áldó Krisztus szoborhoz gyalogoltak, vagy inkább szaladtak fel a gyerekek. A tengerszem megtekintése is nagy élmény volt mindenkinek.

A nap befejezéseként Szerencsen fagyiztunk. Kissé fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza 8 órakor. Remélem, mindenkit megérintett lelkiekben ez a kirándulás, s visszatérnek majd ide a későbbiekben is.

                          Hadházi Istvánné

Galéria megnyitása

Kategóriák: Homrogd Iskola