Sakkverseny Homrogdon

Homrogdon hagyományosan, minden évben sakkversenyt szervez Pásztor Lóránt a sportág kedvelőinek, aki a megyei sakkszövetség tagja, valamint iskolánkban a sakk szakkör vezetője.

 Erre a sporteseményre május végén került sor, a római katolikus templom közösségi termében.

Nevezhettek felnőttek, fiatalok, iskolások, bárki, bármelyik településről, aki szereti ezt a szellemi sportot. A versenykiírás szerint 7 fordulós svájci rendszerben, 2×15 perc gondolkodási idővel  több csoportban zajlott a verseny.

A homrogdi iskolában évtizedek óta nagy hagyománya van a sakknak, így nagyon örültünk, hogy több szakkörös tanulónk vállalta a megmérettetést. Külön öröm volt látni, hogy az iskola régi sakkos tanulói közül néhányan, felnőttként is eljöttek erre a versenyre.

A nap jó hangulatban, sok izgalommal telt el. Köszönet azoknak a szülőknek és hozzátartozóknak, akik elkísérték gyermekeiket, és együtt izgultak a sikerért. Az eredményhirdetés után a verseny vendéglátással zárult.

Köszönet a szervezőknek ezért a lehetőségért és ezért a felejthetetlen napért!

Legsikeresebb versenyzőink:

Fiúk közül a saját korosztályában:

I. helyezés: Gregóczki Bence – 5. b osztályos tanuló

II. helyezés: Bancsók Áron – 6. b osztályos tanuló

III. helyezés: Trézsi Benjámin – 5. a osztályos tanuló

Lányok közül a saját korosztályában:

II. helyezés: Kótai Dzsesszika – 5. b osztályos tanuló

III. helyezés: Simon Viktória – 4. b osztályos tanuló

A legfiatalabb versenyző:

I. Helyezés: Bordás Vendel – 2.b osztályos tanuló

Sakkverseny – Galéria megnyitása

Kategóriák: Homrogd Iskola