ÉVNYITÓ 2025. SZEPTEMBER 1.

Iskolánkban szeptember 1-én, hétfőn, 7 óra 50 perckor csengetés jelezte a tanév első napját. A gyerekek az udvarról osztályfőnökeik vezetésével vonultak be tantermeikbe.

Ezután a nyolcadikosok kísérték be az elsősöket a tornaterembe, az évnyitó helyszínére, ahol a többi osztály már felsorakozott, miközben a Twist Olivér Kórus: Egy szegény kisiskolás panaszai című száma szólt.

A köszöntés után, közösen elénekeltük Himnuszt.

A 3.a osztály tanulói Balogh József: Kedves Vakáció barátom! című verse segítségével felidézték a nyári szünetet, és el is búcsúztak tőle. Azt is elmondták, hogy várják a kistestvéreit, az őszi, téli és tavaszi szünetet, de legjobb barátjuk továbbra is a Kedves Öreg Nyári Vakáció marad!
Főigazgató asszony beszédében bemutatta az iskolánkba érkező új dolgozókat, röviden ismertette a tanévben várható programokat, ünnepségeket. Ezután köszöntötte az elsősöket, és ünnepélyesen megnyitotta a 2025/26-os tanévet.

Siroki Áron és Bordás Vendel 3.a osztályos tanulók Majtényi Erik: Gyurka írni tanul című versével biztatták az elsősöket a kitartó munkára!

Szemerszki Mihály atya vezetésével, imával kértük Mennyei Atyánk és a Szentlélek segítségét a munkánkhoz, majd iskolalelkészünk áldásában részesültünk.

Az ünnepség végeztével, az osztályfőnökök vezetésével minden osztály a tantermébe vonult, ahol osztályfőnöki órákkal vette kezdetét a tanév!

Homrogd, 2025. szeptember 1.                     Bukszárné Kalas Judit

Évnyitó – Galéria megnyitása

Kategóriák: Homrogd Iskola