Zöld nap – 2025. október 18.
(Alsó tagozat)
2025. október 18-án került sor az iskolánkban évente rendszeresen megtartott Zöld napra, amely rendszerint szeptemberben, októberben kerül megrendezésre. Szerencsére az időjárás kedvezett az idén, ezért az előre megadott időponton nem kellett változtatnunk.
A Reál munkaközösség tagjai többször összeültek és megállapodtak, hogy a Zöld nap játékos feladatait az állatokhoz kapcsolódó rekordok köré tervezik. A feladatok előkészítésében a nagyobb munkamegosztás jegyében a kollégák nagyobb szerepet vállaltak, mint az előző években, köszönet a munkájukért.
Az alsósok az elmúlt évekhez hasonlóan tízórai után az Esély-ház köröli területen gyűltek össze, és itt vettek részt a hagyományosnak mondható akadályversenyen. Voltak mozgásos és elméleti feladatok is, próbáltuk őket több területen megmozgatni. Az előző évekhez hasonlóan a gyerekek ügyesek voltak, élvezték a rendhagyó környezetet, kihívásokat.
Az időkeret szoros volt, a buszindulások miatt figyelni kellet, hogy időben ne csússzunk és a gyerekek időben a buszmegállóban legyenek, szerencsére ezt is sikerült megoldani.
A szeles időjárás nehezítette egy kicsit a munkánkat, menetközben nehezékeket kellett elhelyezni az egyes feladatoknál használt papírokra, de a gyerekek segítségével ezt a problémát is gyorsan kiküszöböltük.
A verseny eredményének kihirdetésére hétfőn délelőtt került sor, a nyerteseken kívül természetesen minden résztvevő kapott egy kis jutalmat.
- helyezett: 1.b osztály
- helyezett: 3.a osztály
- helyezett: 2.b osztály
Varga Erzsébet
ökoiskolai koordinátor