Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik meg már a kisóvodástól is a felnőttek, s a gyerekek már sorolják is az álomfoglakozásaikat. Űrhajós, kukásautós, rendőr; esetleg a nagyobbak: futballista, influenszer, megasztáros énekes…. Aztán, hipp-hopp, elrepül pár év, és a kisóvodásból, a kiskamaszból 8. osztályos tanuló lesz, s a pályaválasztás kérdése testközelbe kerül.
A pályaválasztás az egyik legfontosabb és legnehezebb mérföldkő a tizenévesek életében.
Sem a diákoknak, sem a szüleiknek nem könnyű felelős döntést hozniuk, sokan tanácstalanok, amikor a középiskolai továbbtanulás szóba kerül. Ezért az iskola, a 8.–os osztályfőnökök, igyekeznek lehetőségeikhez képest minél több segítséget nyújtani a családoknak, hogy jó döntést hozhassanak továbbtanuló gyermekeik érdekében.
A jó döntéshozatalban sokat segít a reális önismeret.
A gyerekek már a tavalyi tanévben is részt vettek a Vármegyei Pedagógiai Intézet által szervezett pályaválasztási tanácsadáson, ahol szakemberek segítségével mérhették fel érdeklődési területeiket, erősségeiket és fejlesztendő készségeiket. Hasonló programok az idei tanévben is lesznek, s az októberben minden 8.–os számára kötelezően megírt pályaorientációs vizsgálat (POV) is ezt a célt szolgálta.
A másik fontos dolog a tájékozódás.
Az év eleji szülőértekezleten bemutattuk a szülőknek a középiskolai rendszer felépítését, hogy milyen iskolatípusok léteznek, s ezek mit tudnak nyújtani a gyerekeknek. Megosztottunk velük internetes linkeket, melyek segítségével fel lehet térképezni, milyen középiskolák vannak a megyénkben, s hol érhetőek el ezek honlapjai.
A gyerekekkel szakmaismertető videókat néztünk, megismerkedtünk a szakmai ágazatokkal, szakmákkal. Megnéztük, a környék középiskolái milyen képzési kínálatot ajánlanak számukra.
Nyolcadikosaink iskolai engedéllyel két, általuk választott iskola nyílt napján vehettek részt.
S most novemberben a 8.A és a 8.B osztály közösen két, a miskolci Egyetemvárosban rendezett pályaválasztási kiállításon is részt vett. A „MI A PÁLYA?” című rendezvény egy országos műszaki pályaválasztó fesztivál, ahol a gyerekek elsősorban műszaki jellegű szakmákkal ismerkedhettek meg érdekes, interaktív formában. A másik rendezvényen „SZABAD A PÁLYA!” címmel a vármegyénkbeli középiskolák, szakképzési centrumok, mutatkoztak be, szintén nagyon színes, érdekes, ötletes formában. A kiállításon a diákok személyesen találkozhattak a képzést biztosító intézmények képviselőivel, megismerhették az egyes szakmák sajátosságait és tájékozódhattak a térség munkaerőpiaci lehetőségeiről is.  Mindezek mellett egy igazi kincsvadászat és remek szórakozás is volt egyben a tanulók számára ez a két, Miskolcon eltöltött délelőtt.  

Seres Vanda

Galéria megnyitása

Kategóriák: Homrogd Iskola