Termésáldás a Homrogdi Óvodában

„ Én Istenem, de jót tettél,

Mennyi szépet teremtettél.

Eget, földet, szép virágot,

Ezt az egész nagyvilágot.”

A termésáldás ünnepe óvodánkban az évek alatt egy szép hagyománnyá vált. Ezen a napon hálát adtunk és áldást kértünk a földi javakért.

A szorgos kis kezek az óvónénik segítségével már szeptember óta foglalatoskodtak az őszi alkotások elkészítésével, amelyekkel feldíszítették óvodai szobáikat.

Tanultak sok évszakot idéző verset, éneket, játékot, amelyet elő is adtak a vendégeknek.

A kis műsor után a kosarakban lévő gyümölcsöket, zöldségeket Szemerszki Mihály atya, az óvoda lelki vezetője megáldotta, a gyerekekkel együtt hálát adva a Teremtőnek a bő termésért.

 Az ősz, az ember szorgos munkája gyümölcsének, a termésnek, betakarításnak az ideje. A gyerekek termésáldásra várták szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket.

Az előkészületek és a gyűjtögető munka után az ősz színeiben, terményekkel feldíszített oltárunk előtt közösen adtunk hálát és mondtunk köszönetet a sok jóval minket megajándékozó Istennek, versekkel, mondókákkal, énekekkel, közös imával.

A szentelésre szánt gyümölcsöt, zöldséget, jelekkel ellátott kis kosárba hozták, a benne lévő terméseket közösen fogyasztottuk el.

Újból és újból megélhetjük a teremtés csodáját, megízlelhetjük a zamatos gyümölcsöket és zöldségeket, megfigyelhetjük a termések sokszínűségét. A sok-sok gyümölcsért, zöldségért nemcsak az embereknek kell köszönetet mondani, hanem Istennek, aki a növekedést adta. Az ember az, aki a magot a földbe rejtette, öntözte, ápolta, gondozta. Munkája az Isten kertjében van. A nap érlelő melege, a szél simogató fuvallata, az eső szomjat oltó ereje nélkül az emberi munka nem tudna termőre fordulni.

A kiscsoportosok a szülőkkel együtt adták elő műsorukat a csoportjukba a sírás elkerülése érdekében. A kis mécsesükkel bevonulva, szülőkkel kézen fogva énekeltek, verseltek. Jutalmul az óvónéni meséjét hallgatták a vendégekkel együtt.

Majd közösen nézték végig a középső-nagy csoportos gyerekek műsorát a tornateremben. Ezt követte a kosarak megszentelése.

A középső és nagy csoportosok hozzájuk méltóan színvonalas műsort adtak elő.

Készítette:

               Juhos Éva

            Óvodapedagógus

Kategóriák: Homrogd Óvoda