Tisztelt Szülők!
A Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda valamint a tagintézményeiben tapasztalható fejtetvességgel kapcsolatban szeretném Önöket tájékoztatni.
Az intézményben évi 2-3 alkalommal történik szűrés, amit a védőnő végez. A kiszűrt gyermek/tanuló személyiségi jogait védve zárt borítékban adjuk át a tájékoztatót.
Az érintett gyermek/tanuló szülőjének 2 nap áll a rendelkezésére, hogy a kezelést elvégezze, erről kaphat igazolást.
A védőnőtől kapott Szülői nyilatkozat fejtetves gyermek kezeléséről nevű nyomtatvány kitöltésével jelzi, hogy a gyermek hajának kezelését az előírásoknak megfelelően elvégezte.
Ezt a kitöltött nyilatkozatot kell eljuttani az óvodapedagógusnak vagy osztályfőnöknek zárt borítékban.
TÁJÉKOZTATÁSUL:
Az egészségügyi törvény 73. paragrafusának (2) bekezdése szerint:
„ Az emberi test felszínén, felhámjában és a szőrzetben élősködő ízeltlábúak irtása, a ruhanemű fertőtlenítése az érintett személy, illetve törvényes képviselője feladata. Ha ezen személyek irtási, fertőtlenítési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, akkor hivatalból az egészségügyi szolgáltató vagy egészségügyi államigazgatási szerv képviselője jár el. Az egészségügyi szolgáltató vagy egészségügyi államigazgatási szerv képviselője által végzendő, az emberi test felszínén, felhámjában és a szőrzetben élősködő ízeltlábúak irtásának illetve a ruhanemű fertőtlenítésének tűrésére az érintett személy köteles.”
FIGYELEMFELHÍVÁS:
- A gyógyszertárakban, drogériákban beszerezhető tetűirtó szereket a használati utastásban leírtak szerint végezze. A kezelés során fordítson figyelmet a gyermek haján található serkék eltávolítására is.
- Kérjük, hogy fejtetvesség esetén a családtagokat is vizsgálják át, valamint a ruhanemű, ágynemű és plüss játékok fertőtlenítése is szükséges.
- Megelőzésként a védőnő javasolja, hogy tartson otthon tetűirtó vagy tetűriasztó szert, amit a rendszeresen használjon, ha a környezetében fertőzésveszélyről szerez tudomást.
Kérem a tájékoztatás tudomásul vételét.
Homrogd, 2024. március 27. Csépányné Szabolcsik Erika főigazgató